2025-02-07   Szatmárcseke Himnusz Emlékhely – tervpályázat (Építési és Közlekedési Minisztérium)
Az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint kiíró (a továbbiakban: Kiíró) nyílt építészeti tervpályázatot (a továbbiakban: Tervpályázat) hirdet a Szatmárcseke – Himnusz Emlékhely megépítését célzó beruházás (a továbbiakban: Beruházás) tervezésére vonatkozóan a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint Szatmárcseke Község Önkormányzatával kötött Együttműködési Megállapodás alapján. A beszerzés megtekintése »
2024-09-17   Tervezési keretszerződés 2024 (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) intézményi költségvetés terhére több kisebb egyetemi beruházást tervez megvalósítani. A közbeszerzési jogi szabályozás alapján az egybeszámítás figyelembevételével a megvalósítandó beruházások közbeszerzési eljárás kötelesek. A beruházások legnagyobb része engedélyhez (építési, vagy örökségvédelmi) kötött tevékenységet foglal magába, így a megvalósításuk csak tervezői jogosultsággal rendelkező tervező által jegyzett engedélyes-, illetve kiviteli tervek alapján … A beszerzés megtekintése »
2024-05-06   Szigetszentmiklósi Ref. Ált. Iskola tervpályázata (Dunamelléki Református Egyházkerület)
Egy új 16 osztályos általános iskola (hozzá tartozó C típusú tornateremmel) épület megvalósítása Szigetszentmiklóson a Bucka városrészben 1-8 évfolyammal a tervezési program által megfogalmazott igények, követelmények, funkciók szerinti kialakítással, amely teljesíti a szakmai előírásokat. Intézménybe felvehető tényleges létszám: 480 fő (16x30 fő) A helyiségcsoportok szerinti becsült nettó négyzetméter adatok: Általános oktatási egység kb. 1 298 m2 Szaktantermi oktatási egység kb. 548 m2 Igazgatási és … A beszerzés megtekintése »
2023-12-22   Szent János Hotel funkcióbővítés tervezése (Mohács 500 Nonprofit Kft.)
Szent János Hotel funkcióbővítésének és környezet rendezésének tervezése A tervezési terület magában foglalja a Szent János Hotelt, mellette lévő területet, mely jelenleg komp kikötőként szolgál (Szent Mihály tér), a révhez tartozó Alsó Dunasorral keresztezett partszakaszt és a komp felhajtó túloldalán lévő Révkapu Panzió épületét és annak telkét. A tervezési területhez Dél-Nyugati irányból szorosan kapcsolódik a Szent-Mihály tér, az utca túloldalán a Szent-Mihály templommal és ebből az irányól lehet … A beszerzés megtekintése »
2021-09-29   Vajszlói sportcentrum beruházás tervezése (Nemzeti Sportközpontok)
Vajszlói sportcentrum beruházás tervezése A beszerzés megtekintése »
2021-09-16   Dunavarsány óvoda,EGYMI új iskola eng.kiv.tervezés (BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.)
Vállalkozási szerződés szerint a „Dunavarsány, Szigetszentmiklósi Konduktív Óvoda és EGYMI új iskolaépítéséhez komplett engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció készítése”. A beszerzés megtekintése »
2021-06-28   MNL Lángliliom utcai létesítményének bővítése II (Magyar Nemzeti Levéltár)
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Lángliliom utcai, ingatlanokon található épületek korszerűsítésének és bővítésének megvalósításához szükséges, tanulmány, építési engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció elkészítése. A Lángliliom utcai raktárbázis bővítése egyaránt kiterjed a raktározási kapacitás és az irodai, kutató, közszolgálati funkció bővítésére. Ajánlatkérő a bővítésre elkészített, a Kormány határozatának és rendeletének műszaki és építészeti alapját jelentő tanulmányban megfogalmazott … A beszerzés megtekintése »
2020-11-20   Meglévő Thermál strand és Gyógyfürdő fejlesztése (Tiszafüred Város Önkormányzata)
Tiszafüred Város Önkormányzata részére „ A meglévő Thermál strand és Gyógyfürdő fejlesztési, új épület és új kültéri medencék építéséhez alkalmas építési engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció elkészítése” A beszerzés megtekintése »