2019-05-16   M44 gyorsforgalmi út Szentkirály – Lakitelek (NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság)
Vállalkozási szerződés az M44 gyorsforgalmi út Szentkirály – Lakitelek szakasz megvalósítására visszakötéssel Kecskemét irányába és kapcsolódó építmények tervezésére és kivitelezésére A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt.
2019-05-03   A Pécsi "Világörökségi Negyed" fejlesztése (Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság)
A projekt keretén belül a Cella Septichora, Ókeresztény Mauzóleum és az Apáca utca 8. szám alatt található sírkamrák vonatkozásában építési kivitelezési és az előírt restaurátori munkák valósulnak meg, továbbá a projekt eredményeképpen eddig nem bemutatott és csak részben feltárt sírkamrák is látogathatóvá válnak. 1. rész: Apáca utca 8. alatti épített örökség védőépületeinek felújítása, közös bejárati épületrész kiépítése (Pécs, 18382 hrsz.) 2. rész: Cella Septichora látogatóközpont épületének bővítése … A beszerzés megtekintése »
2019-04-15   Csatornarekonstrukciós munkálatok elvégzése (Fővárosi Csatornázási Művek ZRt.)
Keretmegállapodás keretében vállalkozási szerződés a Főváros területén lévő közcsatornák rekonstrukciós munkáinak elvégzésére, a keretmegállapodásban meghatározott feltételek, illetőleg a konkrét munkákra vonatkozóan a verseny újranyitásával lefolytatott eljárást követően megkötött, egyedi szerződésekben meghatározottak szerint. A rekonstrukciós munkákat nyílt feltárással vagy feltárás nélküli építési technológiával, a lakossági szolgáltatás fenntartása mellett, üzem alatt lévő csatornahálózaton, … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: BONEX Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság Colas Alterra Építőipari Zártkörűen... Penta Általános Építőipari Korlátolt... SADE-Magyarország Mélyépítő Kft.
2019-04-04   ÉMO 13 azonosítószámú projekt kivitelezés (NFP — Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság)
Vállalkozási szerződés keretében a KEHOP-2.2.2-15-2016-00120 (ÉMO 13) azonosítószámú projekt kivitelezési feladatainak teljes körű ellátása a FIDIC Sárga Könyv feltételei szerint A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Betonútépítő Zrt. DHJ Építő Építőipari és Szolgáltató... EuroAszfalt Építő és Szolgáltató...
2019-03-28   Területi vízellátás fejlesztése (Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Területi vízellátás fejlesztése, Érd Parkvárosi új iskola és új óvoda biztonságos vízellátás biztosításához nyomásövezet vízellátásának korszerűsítésének kivitelezési munkái A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: F-Építő Generál Zrt.
2019-03-21   Tatabánya, Bánhida és Sárberek összekötő út (NIF — Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság)
Tatabánya, Bánhida és Sárberek városrészeit összekötő út építési engedélyének módosításához engedélyezési terv készítés, építési engedély megszerzése, a kiviteli tervek elkészítése, kivitelezése A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: A-HÍD Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
2019-03-14   Víztechnológiai berendezések és befogadó épület (SZÉPHŐ Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató Zrt.)
Hőtermeléshez szükséges teljes vízkezelési és oxigén gáztalanítási technológiai berendezések szállítása, telepítése, nyomástartás kialakítása, befogadó épületek, tartószerkezet és épületen kívüli tartályalapok létesítése. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Energo Prompt Mérnökiroda Kft.
2019-02-14   LSZK tervezése és kivitelezése (Budapest Főváros Önkormányzata)
A KEHOP-3.2.2-15-2016-00001 azonosító számú projekt keretében a Budapest XVIII. ker. Ipacsfa utca 14. (hrsz. 140018/2) ingatlanon Logisztikai és Szolgáltató Központ kivitelezése és a létesítmény helyszínéül szolgáló telekingatlan kármentesítése, valamint a kivitelezéshez szükséges tervek elkészítése A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: STRABAG Építőipari Zártkörűen Működő...
2019-02-01   ÉMO 13 azonosítószámú projekt kivitelezés (NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság)
Vállalkozási szerződés keretében a KEHOP-2.2.2-15-2016-00120 (ÉMO 13) azonosítószámú projekt kivitelezési feladatainak teljes körű ellátása a FIDIC Sárga Könyv feltételei szerint A beszerzés megtekintése »
2019-01-07   Mobíliák és beépített bútorok beszerzése (Óbudai Egyetem)
Mobíliák és beépített bútorok beszerzése az Óbudai Egyetem részére adásvételi szerződés keretében két részben, a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Balaton Bútor Belsőépítészeti,... HOLZMÖBEL 2012 Bútorgyártó és Kereskedelmi Kft.
2018-11-07   BKISZ-Pesterzsébeti főgyűjtő csatorna (Budapest Főváros Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés (FIDIC „Piros Könyv”) – Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) projekt – Pesterzsébeti főgyűjtő csatorna kivitelezési munkái A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: SADE-Magyarország Mélyépítő Kft.
2018-10-29   KEHOP--3.2.1-15-2017-00016-tervezés és kivitelezés (NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság)
Vállalkozási szerződés keretében a KEHOP--3.2.1-15-2017-00016 azonosítószámú projekt megvalósulásához szükséges tervezési és kivitelezési munkák elvégzése a FIDIC Sárga könyv szerint A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Bazaltech Mérnöki Szolgáltató Kft.
2018-10-25   Zalaegerszeg Északi Ipari Park előközművesítése (Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés a TOP-6.1.1-15-ZL1-2016-00001 azonosítószámú projekt keretében, Zalaegerszeg Északi Ipari Park előközművesítének (út és víziközművek) kivitelezési munkáira és kiviteli terveinek elkészítésére. A részletes műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt.
2018-10-16   Szennyvíz-rekonstrukció Szigetszentmiklóson (Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság)
Szigetszentmiklós, Gyári út (Ifjúság téri átemelő – Bajcsy-Zsilinszky utca között) meglévő DN 250 beton csatorna felújítása D 300 KG-PVC szennyvízcsatornára A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Csőfek Építőipari és Szolgáltató Kft.
2018-10-13   Új pécsi vásárcsarnok megépítése (Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata)
TOP-6.1.3-15-PC1-2016-00002- Új pécsi vásárcsarnok megépítése. Nyertes Ajánlattevő feladata a kivitelezési feladatok mellett, a rendelkezésre álló engedélyezési és tender tervdokumentáció alapján a kiviteli tervek elkészítése. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: B Build & Trade Kft.
2018-10-11   BKISZ VII. tender kiviteli tervezés és kivitelezés (Budapest Főváros Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés (FIDIC „Piros Könyv”) – Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) projekt VII. tender megvalósítása. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Penta Általános Építőipari Korlátolt... STRABAG Építőipari Zártkörűen Működő...
2018-10-11   Új országos közforgalmú kikötő kiépítése Mohácson (Mohács Város Önkormányzata)
Új országos közforgalmú kikötő kiépítése Mohácson A beszerzés megtekintése »
2018-09-18   M85 Fertőrákos-Sopron oh. tervezése,kivitelezése (NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság)
Vállalkozási szerződés az M85 gyorsforgalmi út Fertőrákos csomópont - Sopron oh. szakasz a meglévő 84. számú főúti Határátkelőhelyhez történő ideiglenes visszakötéssel, valamint a 8647. jelű Sopron Ény-i elkerülő út kivitelezése, és a kiviteli tervek elkészítése tárgyban (PST kód: K085.09.73) A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: DÖMPER Korlátolt Felelősségű Társaság Pannon-Doprastav Korlátolt Felelősségű Társaság S u b t e r r a - Raab Korlátolt... S u b t e r r a — Raab Korlátolt...
2018-08-15   Logisztikai és Szolgáltató Központ kivitelezése (Budapest Főváros Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés „A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése” című KEHOP-3.2.2-15-2016-00001 azonosító számú európai uniós támogatásból, valamint hazai forrásból megvalósuló projekt keretében a Budapest XVIII. ker. Ipacsfa utca 14. (hrsz. 140018/2) ingatlanon Logisztikai és Szolgáltató Központ kivitelezése és a létesítmény helyszínéül szolgáló telekingatlan kármentesítése, valamint a kivitelezéshez … A beszerzés megtekintése »
2018-08-13   BKISZ VIII tender 3.0 kivitelezés (Budaörs Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés (FIDIC „Piros Könyv” Építési munkák szerződéses feltételei, Megbízó által megtervezett magas és mélyépítési munkákhoz, második átdolgozott magyar nyelvű kiadás 2005. január), amelyeknek tárgya a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) projekt – Csatornázás VIII. tender 3.0 – szennyvízcsatorna-rekonstrukció kivitelezési munkáinak megvalósítása. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Adonyi Vagyonkezelő és Ingatlanforgalmazó Kft. Pulzus Plusz Közműépítő és Vagyonkezelő...
2018-07-04   Közcsatornák építési jellegű hibaelhárítása (Fővárosi Csatornázási Művek ZRt.)
Keretmegállapodás Budapest közigazgatási területén lévő közcsatornák építési jellegű hibaelhárítási, karbantartási munkáinak elvégzésére A beszerzés megtekintése »
2018-05-28   Hatvan sportcsarnok (Hatvani Kézilabda és Szabadidő Sportegyesület)
Vállalkozási szerződés keretében a Hatvani multifunkcionális sport-és rendezvénycsarnok, valamint a hozzá kapcsolódó telken belüli utak, parkolók, közművek (víz-, gáz- és elektromos áramellátás, szennyvíz- és csapadékvíz elvezetés), továbbá a kert- és parképítési munkák megvalósítása. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: VARIABAU Vegyes profilú építőipari és...
2018-04-14   Az "ÉK Pest és Nógrád hulladékgyűjtési, szállítási és előkészítő rendszer" kivitelezési és tervezési feladatainak... (NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság)
Az "ÉK Pest és Nógrád hulladékgyűjtési, szállítási és előkészítő rendszer" kivitelezési és tervezési feladatainak teljes körű ellátása a FIDIC Sárga Könyv feltételei szerint. A II.1.1. és II.2.1 pontban megadott elnevezés teljes terjedelmében: Vállalkozási szerződés keretében a „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkészítő … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Bazaltech Mérnöki Szolgáltató Korlátolt... DHJ Építő Építőipari és Szolgáltató...
2018-04-14   Vállalkozási szerződés keretében az "Kaposmenti hulladékgyűjtési, szállítási és előkészítő rendszer" kivitelezési és... (NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság)
Vállalkozási szerződés keretében az "Kaposmenti hulladékgyűjtési, szállítási és előkészítő rendszer" kivitelezési és tervezési és tervezési feladatainak teljes körű ellátása a FIDIC Sárga Könyv feltételei szerint. A II.1.1. és II.2.1 pontban megadott elnevezés teljes terjedelmében: Vállalkozási szerződés keretében a „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: BERN Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
2018-04-13   Keretmegállapodás alapján mélyépítési munkák ellátása valamint a szükséges tervek elkészítése és engedélyeztetése a... (Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft.)
Keretmegállapodás alapján mélyépítési munkák ellátása valamint a szükséges tervek elkészítése és engedélyeztetése a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat részére. közbeszerzési eljárás. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Gerulus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
2018-04-11   Zalaegerszegi Városi Uszoda Fejlesztése a Modern Városok Program keretében (Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Zalaegerszegi Városi Uszoda Fejlesztése a Modern Városok Program keretében. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: ZÁÉV Építőipari Zrt.
2018-04-10   TOP-6.1.5-15-NY1-2016-00002 számú projekthez tartozó kivitelezési és egyéb munkák 3 részben (Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés. A szerződés (beszerzés) tárgya: „TOP-6.1.5-15-NY1-2016-00002 Gazdaságfejlesztést és munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés Nyíregyháza délkeleti és délnyugati területein” c. projekthez tartozó kivitelezési és egyéb munkák 3 részben. AK felhívja az AT-k figyelmét arra, hogy AK a jelen felhívásban az Európai Uniós Hivatalos Lap Kiadóhivatala által bevezetett terjedelmi korlát miatt rövidítéseket használ. Az egész felhívásra érvényes általános fogalmak … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Colas Út Zrt. KELET-ÚT Kft. STRABAG Építő Kft.
2018-03-22   „Vállalkozási szerződés a Szent Mihály Templom és Sekrestyés ház turisztikai célú fejlesztésének és műemléki... (Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Vállalkozási szerződés a Szent Mihály Templom és Sekrestyés ház turisztikai célú fejlesztésének és műemléki felújítás építési munkáinak tárgyában”. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: SWIETELSKY Magyarország Kft.
2018-03-06   TOP-6.4.1-15-NY1-2016-00001 azonosító számú projekt keretében, “Kerékpáros létesítmény kivitelezése Nyíregyháza,... (Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Kerékpáros létesítmény kivitelezése Vállalkozási szerződés keretében, a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: „KE-VÍZ 21” Építőipari Zártkörűen Működő...
2018-02-14   Mátrai Erőmű Zrt. visontai zagyterének 2. ütemű bővítése (Mátrai Erőmű Zrt.)
Visonta „A” jelzésű zagyter 2. ütemű bővítés. A feladat a Mátrai Erőmű Zrt. visontai zagyterének 2. ütemű bővítése. A beszerzés megtekintése »
2017-12-29   „Vállalkozási szerződés a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház épületeinek, építményeinek általános karbantartási,... (Markusovszky Egyetemi Oktatókórház)
Vállalkozási szerződés a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház épületeinek, építményeinek általános karbantartási, üzemeltetési feladatai ellátására, a karbantartási anyag biztosításával. A beszerzés megtekintése »
2017-12-29   Szarvasmarhatelep, valamint mezőgazdasági terményfeldolgozó és tároló üzem kivitelezési munkái vállalkozási... (Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt)
Szarvasmarhatelep, valamint mezőgazdasági terményfeldolgozó és tároló üzem kivitelezési munkái vállalkozási szerződés keretében. A beszerzés megtekintése »
2017-12-21   Székesfehérvár Multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok kivitelezése és közutak tervezése és kivitelezése (Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Székesfehérvár Multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok kivitelezése és közutak tervezése és kivitelezése. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Market Építő Zrt.
2017-12-20   Szeged, Etelka sori fedett sportuszoda és kapcsolódó infrastruktúra komplett építési munkáinak generál kivitelezése (Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Szeged, Etelka sori fedett sportuszoda és kapcsolódó infrastruktúra komplett építési munkáinak generál kivitelezése. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Dél-Konstrukt Zrt. West Hungária Bau Kft.
2017-11-17   Vállalkozási szerződés „A belvárosi forgalomcsillapított övezet bővítése: a soproni Kisvárkerület és Várkerület... (Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata)
A soproni Kisvárkerület és Várkerület hiányzó szakaszának fejlesztésével megnevezésű projekt építési munkáinak elvégzése. A beszerzés megtekintése »
2017-11-13   Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) projekt – Pesterzsébeti főgyűjtő csatorna kivitelezési munkái (Budapest Főváros Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés (FIDIC „Piros Könyv” ) – Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) projekt – Pesterzsébeti főgyűjtő csatorna kivitelezési munkái. A beszerzés megtekintése »
2017-11-07   Vállalkozási szerződés az IKOP-2.1.0-15-2016-00027 azonosító számú Bajai Közforgalmú Kikötő fejlesztése projekthez... (Bajai Országos Közforgalmú Kikötőműködtető Kft.)
Vállalkozási szerződés az IKOP-2.1.0-15-2016-00027 azonosító számú Bajai Közforgalmú Kikötő fejlesztése című projekthez kapcsolódóan engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció elkészítésére, valamint az építési-kivitelezési munkák elvégzésére. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: DUNA ASZFALT Kft.
2017-10-26   24/28/37-es villamos vonalakon korszerűsítés és pályafelújítás (Salgótarjáni út – Fiumei út keresztezés) (Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság)
Vállalkozási szerződés keretében a 24/28/37-es villamos vonalakon korszerűsítés és pályafelújítás (Salgótarjáni út- Fiumei út keresztezés). A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Colas Alterra Zrt.
2017-10-19   Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt – Csatornázás VIII. tender – szennyvízcsatorna rekonstrukció... (Budaörs Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés (FIDIC „Piros Könyv” Építési munkák szerződéses feltételei, Megbízó által megtervezett magas és mélyépítési munkákhoz, második átdolgozott magyar nyelvű kiadás 2005. január), amelyeknek tárgya a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) projekt – Csatornázás VIII. tender – szennyvízcsatorna rekonstrukció kivitelezési munkáinak megvalósítása. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Relid Bau Közműépítő Kft. ROK-LA Építőipari Szolgáltató Kft.
2017-10-12   Budapest XXI. kerület, Csepel gravitációs és nyomott csatornázásának, valamint vízellátásának kiviteli tervezési és... (Budapest Főváros Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés – Budapest XXI. kerület, Csepel gravitációs és nyomott csatornázásának, valamint vízellátásának kiviteli tervezési és kivitelezési munkái. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: JÓ - ÉP Építőipari Szolgáltató Kft. JÓ-ÉP Építőipari Szolgáltató Kft.
2017-10-05   Vállalkozási szerződés „A belvárosi forgalom csillapított övezet bővítése: a soproni Kisvárkerület és Várkerület... (Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata)
A soproni Kisvárkerület és Várkerület hiányzó szakaszának fejlesztésével megnevezésű projekt építési munkáinak elvégzése. A beszerzés megtekintése »
2017-08-11   Vállalkozási szerződés M4 gyorsforgalmi út Cegléd-Abony közötti szakasz és kapcsolódó létesítményei (73+235 – 90+859... (NIF Zrt.)
Vállalkozási szerződés M4 gyorsforgalmi út Cegléd-Abony közötti szakasz és kapcsolódó létesítményei (73+235 – 90+859 km sz.) kivitelezési munkáinak elvégzésére. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: DUNA ASZFALT Kft.
2017-08-08   Keretmegállapodás a zalaegerszegi járműipari tesztpálya létrehozására irányuló fejlesztés megvalósításához szükséges... (Autóipari Próbapálya Zala Kft.)
Keretmegállapodás a zalaegerszegi járműipari tesztpálya létrehozására irányuló fejlesztés megvalósításához szükséges építési munkák kivitelezésére. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: DUNA ASZFALT Kft. Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt.
2017-08-07   A Mandolás utca (Kanális utcával párhuzamos települési főút) valamint a TESCO körforgalom – Mandolás utca közötti... (Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Debreceni Déli Gazdasági Övezet infrastruktúra fejlesztése részeként a Mandolás utca (Kanális utcával párhuzamos települési főút) valamint a TESCO körforgalom – Mandolás utca közötti települési gyűjtőút (Dobogó utca) útépítési feladatainak ellátása. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Hódút Kft.
2017-07-13   Vállalkozási szerződés Sopron megközelítése, M85 gyorsforgalmi út Csorna II. – Sopron-kelet – Fertőrákos csomópont... (NIF Zrt.)
I. rész: Az M85 gyorsforgalmi út Csorna II. – Fertőd-Endrédmajor csomópont (31+550 – 51+600 km szelvények közötti szakasz) kiviteli terveinek elkészítése, valamint az út, híd, közmű és kapcsolódó létesítmények kivitelezési feladatainak elvégzése. II. rész: Az M85 gyorsforgalmi út Fertőd-Endrédmajor csomópont – Nagylózs (51+600 – 67+200 km szelvények közötti szakasz) kiviteli terveinek elkészítése, valamint az út, híd, közmű és kapcsolódó létesítmények kivitelezési feladatainak elvégzése. III. rész: Az … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Belfry PE Kft. (STR-B M85 Konzorcium) Betonútépítő Zártkörűen működő Részvénytársaság Betonútépítő Zrt. (EuroAszfalt Kft.-... Dömper Kft. (DS Konzorcium) EuroAszfalt Építő és Szolgáltató... EuroAszfalt Kft. (EuroAszfalt Kft.-... STRABAG AG (STR-B M85 Konzorcium) STRABAG Építő Kft. (STR-B M85 Konzorcium) Subterra - Raab Kft. (DS Konzorcium) Subterra-Raab Kft. (DS Konzorcium) Swietelsky Magyarország Kft SWIETELSKY Magyarország Kft. Swietelsky Magyarország Kft. (EuroAszfalt...