Közbeszerzések: Építészeti, építési, mérnöki és vizsgálati szolgáltatások (oldal 56)

2014-11-20   Nagyút (kiz) – Mezőkeresztes-Mezőnyárád (kiz) vonalszakasz felújítása, kapcsolódó kiviteli tervek elkészítése, jobb... (MÁV Magyar Államvasutak Zrt.)
Nagyút (kiz) - Mezőkeresztes-Mezőnyárád (kiz) vonalszakasz felújítása, kapcsolódó kiviteli tervek elkészítése, jobb vágány átépítése alépítménnyel és víztelenítéssel együtt, villamos felsővezeték, peron és útátjáró építés valamint a kapcsolódó biztosítóberendezési és kábelkiváltási munkák a vasútüzem részleges fenntartása valamint a jelenleg működő távközlési átviteli rendszerek működésének folyamatos fenntartása mellett, vállalkozási szerződés keretében. A beszerzés megtekintése »
2014-11-14   Tervezési szerződés (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.)
Tervezési szerződés: a 67. sz. főút Mernye, Mernyeszentmiklós, Vadépuszta és Somogybabod elkerülő (III, V, VII, IX), valamint a köztes szakaszok 11,5 tonnás burkolatmegerősítése (II, IV, VI, VIII) engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése, a jogerős építési engedélyek megszerzésében történő közreműködés, továbbá a megvalósíthatósági tanulmány felülvizsgálatának tárgyában. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: 67-es Úton Konzorcium (ÚT-TESZT Mérnöki...
2014-11-12   Tervezési szerződés az M86. gyf. út Szombathely-Csorna (80+775 - 139+165 km szelvény közötti) szakaszhoz kapcsolódó... (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.)
Tervezési szerződés az M86. gyf. út Szombathely-Csorna (80+775 - 139+165 km szelvény közötti) szakaszhoz kapcsolódó 2 db komplex pihenőhely, és 2 db tengelyterhelés- és össztömeg mérőállomás engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése, engedély megszerzése a hozzá kapcsolódó közműkiváltási, vízépítési, környezetvédelmi tervekkel együtt. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Szombathely-Csorna Konzorcium (UTIBER...
2014-11-12   Vállalkozási szerződés Miskolc közösségi közlekedésének fejlesztéséhez kapcsolódó tervek és tanulmányok... (Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés Miskolc közösségi közlekedésének fejlesztéséhez kapcsolódó tervek és tanulmányok elkészítésére a KÖZOP-5.5.0-09-2010-0026 pályázati konstrukció keretében. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: RODEN Mérnöki Iroda Kft.
2014-11-04   Tervezési keretmegállapodás (Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat)
Keretmegállapodás a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzatának tulajdonában lévő lakóépületek, intézmények, lakások és nem lakás céljára szolgáló épületek, helyiségek engedélyezési dokumentációjának elkészítési, bontási engedélyezési dokumentációjának elkészítési, építési kivitelezési tervdokumentációjának elkészítési, tervezői művezetési munkáinak elvégzésére. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Archi-kon Kft., MG-Építész Kft. CÉH Zrt.
2014-10-31   Reaktortartály szerkezeti anyagok jellemzőinek meghatározása (MVM Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság)
Vállalkozási szerződés/Reaktortartály szerkezeti anyagok jellemzőinek meghatározása. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Magyar Tudományos Akadémia...
2014-10-22   Vízellátási hálózatok és vízellátáshoz kapcsolódó műtárgyak tervezése, szennyvízelvezető hálózatok ( gravitációs,... (Fővárosi Vízművek Zrt.)
1.rész Tervezési keretszerződés, melynek tárgya vízellátási hálózatok ,valamint azok műtárgyaihoz kapcsolódó kiviteli tervdokumentáció, nyomvonalterv , tanulmányterv készítése, tervezői művezetés, Budapest pesti oldalán, a Duna vonala-Róbert Károly körút-Hungária körút-Könyves Kálmán körutak külső vonala által határolt területen. A szerződéses feladat kisátmérőjű (DN 100-300 mm) és nagyátmérőjű (DN 350-2200 mm) vezetékek nyíltárkos és no-dig technológiával való tervezése, szükség esetén a terv(ek) … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: PEST-TERV Műszaki Tervező és Kivitelező Kft.
2014-10-22   Új Budapesti Konferencia Központ tervezési feladatainak ellátása (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság)
Tervezési szerződés az Új Budapesti Konferencia Központ tervezési feladatainak ellátására. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Finta és Társai Építész Stúdió Kft.
2014-10-20   Vállalkozási szerződés 53 db üzemelő sorompó berendezés biztonságának növelése, tengelyszámlálók telepítésével... (MÁV Magyar Államvasutak Zrt.)
Vállalkozási szerződés 53 db üzemelő sorompó berendezés biztonságának növelése, tengelyszámlálók telepítésével KÖZOP-2.5.0-09-11-2011-0006 projekt. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Dunántúli Távközlési és... Műszer Automatika Kft.
2014-10-16   Megbízási szerződés mérnöki, műszaki ellenőri feladatok ellátására a „GYSEV Szombathely – Zalaszentiván vasútvonal... (Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.)
Megbízási szerződés mérnöki, műszaki ellenőri feladatok ellátására a „GYSEV Szombathely – Zalaszentiván vasútvonal korszerűsítése” című projekthez (KÖZOP-2.5.0-09-11-2012-0004) kapcsolódóan. A beszerzés megtekintése »
2014-10-14   Vállalkozási szerződés az „M30 gyorsforgalmi út Tornyosnémeti-országhatár közötti szakasz és kapcsolódó... (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.)
Vállalkozási szerződés az „M30 gyorsforgalmi út Tornyosnémeti-országhatár közötti szakasz és kapcsolódó létesítményei kivitelezési munkáinak elvégzése” tárgyában. A beszerzés megtekintése »
2014-10-14   A KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú Projekt keretében létesítendő, szelektíven gyűjtött hulladék... (Budapest Főváros Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés „A KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú Projekt keretében létesítendő, szelektíven gyűjtött hulladék válogatását és bálázását végző „Nagy” válogatómű létesítmény építési munkáinak kivitelezése, valamint a kivitelezéshez szükséges tervek elkészítése a FIDIC Sárga Könyve alapján” tárgyban. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Colas Alterra Zrt.
2014-10-09   Vállalkozási szerződés az 521.sz Solt északi elkerülő út építése tárgyában. ( PST kód: K052.01) (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.)
Vállalkozási szerződés az 521.sz Solt északi elkerülő út építése tárgyában. (PST kód: K052.01) A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: SWIETELSKY Magyarország Kft.
2014-10-09   Újpesti új vásárcsarnok és kulturális rendezvényközpont megvalósítása (UV Újpesti Vagyonkezelő Zrt.)
Vállalkozási szerződés az Újpesti új vásárcsarnok és kulturális rendezvényközpont megvalósítására. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Hídépítő – Soletanche Bachy Mélyalapozó Kft. Kalotherm Építőipari Zrt.
2014-10-09   „A KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú Projekt keretében Budapest XVIII. kerületében létesítendő,... (Budapest Főváros Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés „A KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú Projekt keretében Budapest XVIII. kerületében létesítendő, Szemléletformáló és Újrahasználati Központ kivitelezése, valamint a kivitelezéshez szükséges tervek elkészítése a FIDIC Sárga Könyve alapján” tárgyban. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: BAU-TRADE Építőipari Tervező, Kivitelező...
2014-10-08   „Vállalkozási szerződés a Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. NYDOP-2.1.1/A,B-12-k-2012-0004... (Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft.)
„Vállalkozási szerződés a Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. NYDOP-2.1.1/A,B-12-k-2012-0004 azonosítószámú, „Hétköznapok és ünnepek egy hercegi kastélyban – A keszthelyi Festetics-kastély évszázadai” elnevezésű projekt keretében kivitelezési tervdokumentáció elkészítésre, tervezői művezetésre, generál-kivitelezési munkák elvégzésére.” A beszerzés megtekintése »
2014-10-08   TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0001 azonosító számú „Struktúraváltás a Szatmár-Beregi Kórházak telephelyein” című pályázat... (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház)
TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0001 azonosító számú „Struktúraváltás a Szatmár-Beregi Kórházak telephelyein” című pályázat keretében a mátészalkai telephely kivitelezése és az ehhez szükséges kiviteli tervek elkészítése, engedélyes tervdokumentáció és annak mellékletei szerint vállalkozási szerződés keretében. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: BAU-VERTIKÁL Kft. (vezető tag), MOR-EX...
2014-10-08   KÖZOP 5.5.0-09-11-2012-0009 azonosító számú „A Budapest villamos és trolibusz járműfejlesztés I. ütem” projekt... (BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság)
Szerződés meghatározása: Vállalkozási szerződés Tárgya: A KÖZOP 5.5.0-09-11-2012-0009 azonosító számú „A Budapest villamos és trolibusz járműfejlesztés I. ütem” projekt keretében Száva és Hungária kocsiszín fejlesztésének kivitelezése és kiegészítő tervezése”. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Colas Alterra Építőipari Zártkörűen...
2014-10-07   Megbízási szerződés keretében a M0 déli szektor 3+200 - 11+650 km szelvényei közötti rekonstrukció I. ütemű... (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.)
Megbízási szerződés keretében a M0 déli szektor 3+200 - 11+650 km szelvényei közötti rekonstrukció I. ütemű kivitelezése (zajárnyékoló fal) mérnöki tevékenységének ellátása A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Utiber Közúti Beruházó Kft.
2014-10-06   Tervezési szerződés az M2 gyorsforgalmi út Budapest- Vác közötti szakaszra vonatkozó – az előzmény tervek, az... (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.)
Tervezési szerződés az M2 gyorsforgalmi út Budapest – Vác közötti szakaszra vonatkozó – az előzmény tervek, az engedélyek, a határozatok és a rendelkezések felhasználásával- tervkorszerűségi felülvizsgálat, engedélyeztetés és/vagy engedély meghosszabbítás, és/vagy engedély módosítás és ajánlati tervek kidolgozása tárgyában. (KÖZOP-1.4.0-09-2009-0003). A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: RODEN Mérnöki Iroda Kft.
2014-10-03   Vállalkozási szerződés (BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság)
Clark Ádám tér felújításának tervezési szolgáltatásai. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Via Futura Kft.
2014-10-03   Vállalkozási szerződés az „M0 déli szektor 3+200 - 11+650 km szelvényei közötti rekonstrukció I. ütemű kivitelezése... (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.)
Vállalkozási szerződés az „M0 déli szektor 3+200 - 11+650 km szelvényei közötti rekonstrukció I. ütemű kivitelezése (zajárnyékoló fal)” tárgyában. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: DUNA ASZFALT Kft.
2014-10-02   NYDOP-2.1.1/B-14-k-2014-0001 jelű, „Gyógyfürdőfejlesztés és szálláshelybővítés Lentiben” című pályázat keretében... (Lenti Város Önkormányzata)
NYDOP-2.1.1/B-14-k-2014-0001 jelű, „Gyógyfürdőfejlesztés és szálláshelybővítés Lentiben” című pályázat keretében gyógyfürdőfejlesztés és szálláshelybővítés kivitelezése, és a hozzá kapcsolódó bútorok, tárgyi eszközök szállítása és beépítése, kivitelezési szerződés keretében. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Kalotherm Építőipari Zrt.
2014-10-01   Biztonsági és blokki közös szünetmentes energiaellátó rendszerek rekonstrukciója (MVM Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság)
Vállalkozási szerződés/ Biztonsági és blokki közös szünetmentes energiaellátó rendszerek rekonstrukciója. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Extor Elektronika Kft.
2014-10-01   „Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése” projekt keretében a későbbi ütemekben megvalósuló projektelemekre... (Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat)
Szerződés meghatározása: Tervezési szerződés Tárgya: „Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése” projekt keretében a későbbi ütemekben megvalósuló projektelemekre vonatkozó engedélyezési tervek elkészítése, engedélyek beszerzése, tervezési szerződés keretében. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Kasib Mérnöki Manager Iroda Kft. Középülettervező Zrt. UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt.
2014-09-30   Megbízási szerződés a Szegedi Tudományegyetem TIOP-2.2.7-07/2F/2-2009-0008 kódszámú projektjében a 410 ágyas klinika... (Szegedi Tudományegyetem)
Megbízási szerződés a Szegedi Tudományegyetem TIOP-2.2.7-07/2F/2-2009-0008 kódszámú projektjében a 410 ágyas klinika épület komplex átépítése keretében mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás szolgáltatás teljesítésére. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: UTIBER - SZEKÉSZ Konzorcium
2014-09-30   „A KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú Projekt keretében Budapest XV. kerületében létesítendő,... (Budapest Főváros Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés „A KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú Projekt keretében Budapest XV. kerületében létesítendő, Szemléletformáló és Újrahasználati Központ kivitelezése, valamint a kivitelezéshez szükséges tervek elkészítése a FIDIC Sárga Könyve alapján” tárgyban. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Polaris-Nord Ipari és Szolgáltató Kft.
2014-09-29   Megbízási szerződés a „Keretmegállapodás az Érd, Diósd és Tárnok infrastrukturális fejlesztésének megvalósítására”... (Érd és Térsége Szennyvízelvezetési- és Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulás)
Megbízási szerződés a „Keretmegállapodás az Érd, Diósd és Tárnok infrastrukturális fejlesztésének megvalósítására” c. program mérnöki, valamint műszaki felügyeleti és műszaki ellenőri feladatainak ellátására az alábbiak szerint: — Az Érd, Diósd és Tárnok településeken megvalósuló infrastrukturális fejlesztések (útépítés és útburkolat rekonstrukció, szennyvíz és csapadékvíz elevezés kiépítése, város rehabilitációs munkálatok kivitelezése, környezetvédelmi beruházások kivitelezése) független mérnöki … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Perfektum Projekt Kft.
2014-09-29   „Cséry-telep kármentesítési dokumentációjának előkészítéséhez kiegészítő vizsgálatok és tanulmányok” (Budapest Főváros Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés, amelynek tárgya „Cséry-telep kármentesítési dokumentációjának előkészítéséhez kiegészítő vizsgálatok és tanulmányok”. A beszerzés megtekintése »
2014-09-29   Megbízási szerződés a Célzottan közlekedésbiztonságot javító fejlesztések a GYSEV Zrt. hálózatán II. ütem c.... (Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.)
Megbízási szerződés „Célzottan közlekedésbiztonságot javító fejlesztések a GYSEV Zrt. hálózatán II. ütem c. projekthez kapcsolódó mérnöki és műszaki ellenőri tevékenység ellátására” tárgyában. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Vasút-Híd-Út Kft.
2014-09-29   Vállalkozási szerződés a Szombathely – Zalaszentiván vasútvonal 25kV 50Hz feszültséggel történő villamosítására... (Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.)
Vállalkozási szerződés a Szombathely – Zalaszentiván vasútvonal 25kV 50Hz feszültséggel történő villamosítására valamint kapcsolódó tervezési és infrastruktúrális munkáinak elvégzésére az alábbiak szerint: Támogatott műszaki tartalom: 1. 25 kV 50 Hz, nagyvasúti villamos felsővezetéki rendszer építése. 2. Betápláló vonalbontó állomások létesítése. 3. Felsővezetéki távvezérlő rendszer építése. 4. Új optikai kábel létesítése felsővezetéki oszlopsoron. 5. Térvilágítás építése, korszerűsítése. 6. Váltó fűtés … A beszerzés megtekintése »
2014-09-26   A KEOP-7.9.0/12-2013-0032 kódszámú „A KEOP-on kívüli közösségi források felhasználásával elért hazai energia és CO2... (Virtuális Erőmű Program Nonprofit Kft.)
Vállalkozási szerződés a KEOP-7.9.0/12-2013-0032 kódszámú projekt keretében a 2014-2020-as uniós költségvetési időszak megtakarítás-elszámoló modelljének koncepcióváltozata kidolgozására. Az elvégzendő feladatok az alábbi főbb szakterületeket foglalják magába: fejlesztéspolitikai tanácsadás, energiahatékonysági eszközökkel elért CO2 megtakarítási lehetőségeket is tartalmazó energetikai audit és energiahatékonysági eszközökkel elért CO2 megtakarítási tanácsadás, komplex informatikai adatbázisok kiépítése … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: ANPAST Europroject Kft.
2014-09-25   A hosszú távú üzemeltetés műszaki-tudományos háttértámogató tevékenységének ellátása a 2015–2017. években (MVM Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság)
Vállalkozási keretszerződés / A hosszú távú üzemeltetés műszaki-tudományos háttértámogató tevékenységének ellátása a 2015-2017. években. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: VEIKI Energia+ Energetikai Kutató,...
2014-09-24   „2016. évben felújítandó útvonalak engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése, 1. rész” (BKK Budapesti Közlekedési Központ, Zártkörűen Működő Részvénytársaság)
Vállalkozási szerződés alapján a 2016. évben felújítandó útvonalak engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése, 1. rész. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: KÖZLEKEDÉS Fővárosi Tervező Iroda Kft. és...
2014-09-24   Debrecen, Nyugati kiskörút II. ütem /Arany János u. – Erzsébet utca közötti szakasz/ kiviteli tervének készítése és... (Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Debrecen, Nyugati kiskörút II. ütem /Arany János u. – Erzsébet utca közötti szakasz/ kiviteli tervének készítése és kivitelezése – vállalkozási szerződés. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: DUNA ASZFALT Kft.
2014-09-24   Pályahasználati díj modell kialakítása és költség-haszonelemzés készítése vállalkozási szerződés keretében a... (Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Pályahasználati díj modell kialakítása és költség-haszonelemzés készítése vállalkozási szerződés keretében a „TramTrain” integrált villamos- és nagyvasúti rendszer bevezetése Hódmezővásárhely és Szeged viszonylatában és villamos fejlesztés Hódmezővásárhelyen — Jogi és pénzügyi környezet szabályozásának kidolgozása” elnevezésű, KÖZOP-5.5.0-09-11-2014-0002 azonosítószámú projekthez. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft.
2014-09-23   Engedélyezési és kiviteli tervek, részletes megvalósíthatósági tanulmány, valamint tenderdokumentáció készítése,... (BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság)
Engedélyezési terv, kiviteli terv, valamint részletes megvalósíthatósági tanulmány készítése, a kivitelezéshez szükséges engedélyek megszerzése, a tenderdokumentáció elkészítése az Astoria – Újpalota villamosvonalra, valamint kapcsolódó kommunikációs feladatok ellátása. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. Közlekedés Főváros Tervező Iroda Kft. KÖZLEKEDÉS Fővárosi Tervező Iroda... TRENECON COWI Tanácsadó és Tervező Kft. Trenecon Tanácsadó és Tervező Korlátolt... Utiber Közúti Beruházó Kft. UTIBER Közúti Beruházó Korlátolt...
2014-09-23   Vállalkozási szerződés a Versenyképes turisztikai termék - és attrakciófejlesztés című ÉAOP-2.1.1/E-12 kódszámú... (Jánoshida Község Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés a Versenyképes turisztikai termék - és attrakciófejlesztés című ÉAOP-2.1.1/E-12 kódszámú pályázati konstrukcióban „A Zagyva-folyó kerékpáros turisztikai fejlesztése a Szolnok-Boldog települések közötti szakaszon” című, ÉAOP-2.1.1/E-12-k2-2012-0009 azonosítószámú pályázat keretében Szolnok-Boldog között kerékpárút megvalósításához szükséges tervek elkészítésére és építési munkák elvégzésére a FIDIC Sárga könyv alapján. A beszerzés megtekintése »
2014-09-22   Vállalkozási szerződés a Kecskemét – Szolnok közúti kapcsolatának fejlesztése című projektjavaslatra vonatkozó... (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés a Kecskemét – Szolnok közúti kapcsolatának fejlesztése című projektjavaslatra vonatkozó Részletes Megvalósíthatósági Tanulmány (RMT) elkészítésére a Közép-alföldi gazdasági övezet kialakításának előkészítése című KÖZOP-3.5.0-09-11-2014-0002 azonosítószámú projekthez kapcsolódóan. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Utiber Közúti Beruházó Kft.
2014-09-19   Vállalkozási szerződés a „Balatonlelle szennyvízelvezetési agglomeráció szennyvízgyűjtése és szennyvíztisztítása”... (NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság)
Vállalkozási szerződés a „Balatonlelle szennyvízelvezetési agglomeráció szennyvízgyűjtése és szennyvíztisztítása” elnevezésű KEOP-1.2.0/09-11-2012-0016 azonosító számú projekthez kapcsolódó költség-haszon elemzés módosításának előkészítésére, és a projekttel megvalósuló,valamint a meglévő/üzemelő szennyvízközmű vagyonértékelésére, továbbá a vagyonértékelésre épülő Pótlási Terv elkészítésére. A beszerzés megtekintése »
2014-09-19   Engedélyezési tervek készítése vállalkozási szerződés keretében a „TramTrain integrált villamos- és nagyvasúti... (Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Engedélyezési tervek készítése vállalkozási szerződés keretében a „TramTrain integrált villamos- és nagyvasúti rendszer bevezetése Hódmezővásárhely és Szeged viszonylatában és villamos fejlesztés Hódmezővásárhelyen” elnevezésű, KÖZOP-5.5.0-09-11-2014-0001 azonosítószámú projekthez. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Hódmezővásárhely TramTrain Konzorcium
2014-09-19   Vállalkozási szerződés keretében a „KEOP-1.1.1./2F/09-11-2013-0003 azonosító számú Kelet-Nógrád Térségi... (Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás)
Vállalkozási szerződés keretében a „KEOP-1.1.1./2F/09-11-2013-0003 azonosító számú Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése” elnevezésű projekt kivitelezési munkáinak megvalósítása FIDIC piros könyv (2. magyar nyelvű kiadás 2005.) feltételei szerint. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: HE-DO Kft. - DHJ Építő Kft. Közös...
2014-09-18   Vállalkozási szerződés a győri kötött gyűjtésű kerékpárkölcsönző közösségi közlekedési rendszer kialakításához... (Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés a győri kötött gyűjtésű kerékpárkölcsönző közösségi közlekedési rendszer kialakításához szükséges eszközök beszerzésére, a rendszer kialakítására és üzembe helyezésére, valamint üzemeltetésére Győrött, a NYDOP-3.2.1/B-12-2013-0001 azonosítószámú projekt keretében. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Cycleme Bérkerékpár Rendszerek Kft. Cycleme Bérkerékpár Rendszerek Kft. és... Neuzer Kerékpár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
2014-09-18   Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepen (BKSZTT) megvalósult III. tisztítási fokozat hiányzó munkarészeinek... (Fővárosi Vízművek Zrt.)
Egyösszegű fix átalánydíjas vállalkozási szerződés Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep II. tisztítási fokozat hiányzó munkarészei tekintetében tervezési és kivitelezési feladatok megvalósítására. 1. rész: Vegyszeradagolás megoldása az ammóniamentesítéshez - tervezési és kivitelezési feladatok: a centrálvíz lúgosságának beállítására szolgáló automata vegyszeradagoló rendszer megtervezése, megépítése és beüzemelése, a tervezetten egy hónapos, a vegyszeradagoló beüzemelését magába foglaló … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Profilaxis Magyar-Amerikai Környezet- és...
2014-09-16   Vállalkozási szerződés a „445. sz. Kecskemét északi elkerülő út M5 autópálya és az 5. sz. főút közötti szakasz (II/2... (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.)
Vállalkozási szerződés a „445. sz. Kecskemét északi elkerülő út M5 autópálya és az 5. sz. főút közötti szakasz (II/2 építési ütem) és az M5 autópálya Hetényi egyszerű pihenőjének elbontása és új helyen építése” tárgyában. A beszerzés megtekintése »
2014-09-10   A KEOP-7.9.0/12-2013-0031 kódszámú „A nemzeti ipari energiahatékonysági potenciál felmérése a 2014-2020-as uniós... (Virtuális Erőmű Program Nonprofit Kft.)
Vállalkozási szerződés a KEOP-7.9.0/12-2013-0031 kódszámú projekt keretében ipari energiahatékonysági potenciál felmérésére. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: KPMG Tanácsadó Kft.
2014-09-08   Betárolási technológia élettartam növelése (Magyar Földgáztároló Zártkörűen Működő Részvénytársaság)
Vállalkozási szerződés a Magyar Földgáztároló Zrt. által üzemeltetett Pusztaedericsi földgáztároló betárolási technológia élettartam növelésére az ajánlattételi dokumentáció műszaki tartalmának megfelelően. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: VABEKO Kft.